Tisztelt blogolvasó!
A most következő 40 bejegyzésből álló blog 4db 10-es egységből fog állni.
I. Drámatörténet (a görög drámától a magyar vándorszínészeken és a modern kőszínházakon át a jövő színházáig).
II. Drámafajták (a bibliadrámától az élményszínházakon keresztül a pszichodrámáig).
III. A pszichodráma eszköztára
IIII. Pszichodráma események a Bibliában.
Először is tisztázzuk, hogy a dráma jelentése élettörténet.
Ami lehet jó (komédia), lehet rossz (tragédia).
A dráma mindkettőt tartalmazza.
Azaz a dráma semmiképpen sem negatív (= rosszat takaró, jelentő) fogalom.
Ilyen kifejezések a beszélt és írott nyelvben:
1. „Az már aztán kész dráma!”
A lényeg, hogy egy olyan folyamatról, eseményről van szó, mely már eléggé bonyolult, és szövődményes ahhoz, hogy el kell játszani, hogy végre érthető legyen a szövevényes cselekmény.
Tehát egy eljátszás az, ami megkönnyíti a megértést mindenki számára.
2. „teátrális jelenet”
A teátrális azt jelenti színházi.
A színház arra való, hogy ott felnagyítva, sőt túlhangsúlyozva szembesülhessünk az eseményekkel, így ami korábban egy egyszerű élettörténet, családtörténet volt – az a felnagyítás és kihangsúlyozás eszközei által tragédiává vagy komédiává alakul.
3. „mintha színházban lennénk” vagy „hát az már kész színház!”
Az események függetlenné válnak a személyektől, kívülállóként lehet valamit átlátni.
Lehet rossz is, mert kimarad valaki az eseményekből, vagy, mert túlhangsúlyozottak az események.
De lehet jó is, ha a szemlélő saját érzelmeit ki tudja vonni a számára kényelmetlen cselekményekből.
Érzelmileg kívülállóként jobban fel tudja azokat dolgozni.
Történelmi háttér:
A Perzsa Birodalom az ie. VI. században megindult Hellász ellen. Az idegen hódítók megállításának feladatát Athén és Spárta vállalta magára. I.e. 490-ben győzelmet arattak a perzsa uralkodó seregei felett, de tíz év múlva újabb hadjáratot indítottak a perzsák. Thermopülainál a spártai vitézek maroknyi csapata életét áldozta a hazáért. Athén is elesett. Majd ugyanebben az évben szétverték a perzsák hajóhadát. Athén Periklész idején érte el fejlődésének csúcspontját: a Földközi-tenger leghatalmasabb és leggazdagabb államává tette. Kibontakozott a demokrácia, Athén újjáépült és a szellemi élet központja lett.
A drámai műfaj kialakulása:
Míg az Archaikus-korban a homéroszi eposzok, a klasszikus-korban a líra, addig az ie. V. században a dráma lett a görög irodalomban a vezető. A dráma kialakulása vallásos szertartásokhoz, elsősorban Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódik. A szőlőművelés, a bor és a mámor istenének egy évben több ünnepe is volt. A városokban - január végén - ötven ifjúból álló kórus az isten oltára előtt kardalokat adott elő, s ezekben Dionüszosz mitikus sorsát, tetteit, szenvedéseit, halálát és újjászületését énekelték meg. Az első lépés a "dráma" felé valószínűleg az volt, hogy a Dionüszoszt megszemélyesítő karvezető kivált a kórusból, az isten oltárához lépve egy-egy részletet elmondott életéből, s erre a kar hódoló énekkel válaszolt. Később a dráma tárgya is változott: Dionüszosz helyét a trójai, a mükénéi és a Thébai mondakör hősei foglalták el.
Kardal: A Kr. e. VII. századra kifejlődött lírai műfaj, énekelve mormolt közös ima. Különböző lírai műfajok jellegzetességei ötvöződnek benne, mindenekelőtt az óda, a himnusz és a rapszódia áll közel hozzá.
Dithyrambus: Kialakult egy külön névvel illetett kardalfajta, melyet Dionüszosz isten tiszteletére énekeltek, ez a dithyrambus. A Dionüszosz tiszteletére írt himnusz rapszodikus hangneme a bordalok szilajságával és jókedvű hangvételével keveredett. A dithyrambusok előadásának keretében alakult ki a drámai kórus. A kar énekéből kivált egy történetet elbeszélő karvezető, aki monológ formájában beszélt a dicsőített isten (Dionüszosz) nevében, szerepében. Így lesz a kar a drámai kórus, a karvezető pedig a színész előzménye.
Az előzmény: a thébai mondakör
Laiosz, Labdakosz fia, Thébai királya feleségével, Iokasztéval hosszú ideig önmegtartóztató módon élt, mert az a borzalmas jóslat nehezedett a királyi párra, hogy Laiosz születendő fia meg fogja ölni apját, és anyját veszi el feleségül. Egyszer (bormámorban) mégis gyereket nemzett, fia bokáját átszúrta (Oidipusz - dagadt lábú) és kitette a Kithairón hegyére. De a megbízott szolga megsajnálta és elvitte Korinthoszba, Polübosz királyhoz, aki saját fiaként felnevelte. Fiatalkorában egy lakomán valaki "cserélt gyermeknek", fattyúnak nevezte. Elment Delphoiba és ő is azt a jóslatot kapta, mint apja. Ezért nem tért vissza Korinthoszba, mert Polüboszt és feleségét hitte szüleinek. Thébai felé idegenekkel veszekedésbe keveredett és megölte igazi apját. Thébait ekkor a Szphinx tartotta rettegésben - találós kérdés (4, 2,
A görög színjáték kezdete
Az európai színjátszás bölcsőjének számító görög színjáték (más népek színjátékformáihoz hasonlóan) nem írott drámai művek előadásával vette kezdetét, hanem a rituális cselekvésből alakult ki. Később azonban már a görögök színjátékformái is írásos formát öltöttek. A görögség drámairodalmának legnevesebb szerzői között Aiszkhüloszt, Euripidészt, Szophoklészt és Arisztophanészt tartjuk számon. A görög színházkultúra sokban hatott az ókori Római Birodalom drámairodalmára és színházkultúrájára is.
{más népek színjátékformái, a görögök… is = a cikk elismeri, hogy nem csak a görögöknek voltak színjátékai!}
Az antik drámai színjátszás jellegzetességei
Az események színhelye egyetlen tér, amit látni lehet. Az egyre feszültebbé váló konfliktus szenvedélyes viták, szócsaták formájában valósul meg. A valóságos tettek, a tettleges összeütközések máshol, a színpadon kívül zajlanak le. Ezekről az őr, illetve a hírnökök elbeszéléseiből értesülünk. A tragédia időtartama csupán néhány óra. A kórus (kar), mely énekel (kardal), esetleg tánccal kísérte és magyarázta a cselekményt, elválaszthatatlan a görög drámától. Fontos szerepe volt a kórusban a tragédiák (drámai művek) szerkezeti tagolásában: a mai jelenetnek, felvonásoknak megfelelő részeket választotta el egymástól. Az Antigonéban az egyes kardalok nemcsak elválasztják, hanem össze is kapcsolják az egymás után következő párbeszédes jeleneteket (pld. 1. jelenet - ujjongás a győzelem miatt, új király megjelenése). Észrevehető különbség van a dialógusok és a kardalok verselése, nyelve stílusa között. A dialógusok hatos jambikus sorokból állnak, s a harmadik lábban (a görög eredetiben) legtöbbször sormetszet található.
A színjáték kialakulásának folyamata:
- Arion i.e. VII.sz. körül görög költő. Szavaló- és énekkórusokat szervezett, amelyek a Dionüszosz-mítoszokból adtak elő részleteket. A hagyomány neki tulajdonítja az első szatírkórusok konstruálását és betanítását is, amelyből később a dráma első alakjai formálódtak. 50 tagú szatüroszokból (félig ember, félig állat=torzszülöttek) álló kart (+karvezetőt) léptetett fel a színházban. Kialakult a dialógus.
- Theszpisz i.e. VI.sz. körül görög drámaíró. Az ókori hagyomány szerint ő léptette fel a karral szemben az első színészt, aki a prológust és a karénekek közben a nem énekelt, verses szöveget mondta=epeiszodion (talán magyarázatul a nem mindig könnyen érthető karéneknek), s ezzel az első lépést tette meg a tragédia kialakításához. A kórus emberekből, karvezetőből és 1 színészből állt. Ilyen alkotásokkal talán már a század hatvanas éveiben fellépett. A neve alatt ránk maradt drámacímek és néhány szavas töredékek későbbi hamisítványok.
- Aiszkhülosz tragédiaköltő. I.e. V.sz. Kar, karvezető és 2 színész. Aiszkhülosz bevezette a második személyt a tragédiába, ezáltal a párbeszéd lett a tragédia legfőbb eleme. E műfajban Aiszkhülosz átütő sikert ért el: i.e. 484-ben. Nagy gondot fordított az előadások külsőségeire is: a jelzésszerű díszleteket kissé kibővítette, a színészek jelmezeit színesebbé tette, illetve számos ponton alkalmazta a korabeli színpadi gépezeteket is.
- Szophoklész drámaíró, tragédiaköltő. I.e. V.sz. Kar, karvezető és 3 színész. A színpadi előadásokban újítónak számított. Arisztotelész írta róla, hogy: „Három színészt és díszleteket Szophoklész alkalmazott először”. Életrajzából pedig megtudhatjuk, hogy ő növelte a kórus tagjainak számát 12-ről 15-re. Legfontosabb újításának, a három szereplő szerepeltetésének nagy előnye volt, hogy a cselekmény mozgalmasabbá vált. Ezt az újítást Aiszkhülosz is átvette „Oreszteia” című darabjában.
A drámának a görögöknél kialakult két fő műfaja a tragédia és a komédia.
A görög tragédia meghatározása Arisztotelész Poétikája szerint:
,,A tragédia tehát komoly, befejezett és meghatározott terjedelmű cselekmény utánzása.''
- A tragikus hősöknek a köznapi mértéket meghaladó hősöknek kell lenniük, hogy bukásuk kiválthassa a katarzist.
- Van eleje, közepe és vége. „Az eleje az a műnek, amely nem következik szükségszerűen valamiből, de ami után más következik. Közepe az a műnek, ami valamiből következik és utána más is áll. Vége az a műnek, ami valamiből következik, de utána nem áll más.”
- Amekkora terjedelmen belül bekövetkezik a szerencsésből a szerencsétlenbe történő fordulat, az a megfelelő terjedelme a tragédiának.
A hármas egység problémája:
Arisztotelész a görög dráma és színházi előadás sajátosságait megfigyelve szól a hely egységéről, érinti a cselekmény egységét azaz a történetnek kitérők, epizódok nélkül kell haladnia a végkifejlet felé, az idő egységéről csak annyit jegyez meg, hogy törekedni kell arra, hogy a dráma ideje és az előadás időtartama közelítsen egymáshoz (24 vagy 36 óra alatt játszódjon le a drámai cselekmény).
A görög tragédia részei (Arisztotelész nyomán)
- prológosz – a kar első bevonulását megelőző rész
- khorikon – kardal
- epeiszodion – két teljes kardal közötti rész (a szereplők beszélgetnek)
- exodosz – ami után már nincs teljes kardal (kivonulás)
A dráma szerkezete
- expozíció: A szereplők, a helyszín, az időpont bemutatása; az alapvető konfliktus érzékeltetése.
- bonyodalom: Teljes egészében feltárul a szereplők közötti konfliktusrendszer, a szereplők egymáshoz való viszonya, a képviselt eszmék és elvek mibenléte.
- tetőpont: A konfliktus legteljesebb mértékben kibontakozik.
- krízis vagy válság: Végérvényessé válik, hogy a tragikus összeütközés elkerülhetetlen; a szereplők ragaszkodnak az általuk képviselt erkölcsi, világnézeti stb. elvekhez.
- retardáció vagy késleltetés: Váratlan lehetőség nyílik a konfliktus megoldására.
- katasztrófa vagy megoldás: A konfliktus negatív irányba való eldöntése.
A görög színházi előadás:
A görög színház hatalmas, félkör alakú amfiteátrum. A közepén lévő kerek vagy félkör alakú térség az orkhesztra vagy tánctér, a két részre osztott kórus számára.Feljebb található a színpad, itt helyezkednek el a színészek, akik általában ketten vagy hárman vannak. A színpad mögött díszes épület emelkedik, előtte oszlopsor. A színészek álarcot hordanak, s a női szerepeket is férfiak alakítják. Bőrből készült sarujuk a kothomosz, amely megmagasítja őket. Egy színész több szerepet is alakíthatott. A görög színjátszásban szabályok határozzák meg, hogy milyen történeteket lehet színre vinni, illetve hogy hogyan. Egyrészről nem lehetett erőszakos cselekményt színpadra vinni. Másrészről nagyon szigorúan megkövetelték a tér, az idő és a cselekmény egységét: a cselekmény egy helyszínen, rövid idő alatt játszódott le.
A színházi előadás sorrendileg szigorúan felépített szerkezeti egységekből állt össze:
1. Prologosz: A főhős bevezető monológja, vagy két színész dialógusa - ezzel veszi kezdetét az előadás.
2. Parodosz: A kar bevonulása az első kardal kíséretében. Ezt követően sztaszimonok és epeiszodionok váltogatják egymást.
3. Epeiszodion: Két teljes kardal közt elhangzó párbeszédes rész.
4. Sztaszimon: Álló-dal, minden kardal, melyet a kar a bevonulás és a kivonulás között énekel.
5. Exodosz: Az utolsó sztaszimont követő dialógikus rész.
6. Exodikon: A kar kivonulás közben énekelt dala.
7. Kommosz: A szereplőknek a karral folytatott lírai dialógusa kivonulás közben.
A görög drámairodalom fő képviselői, a görög dráma fénykora:
Aiszkhülosz i.e. 525–456 görög tragédiaköltő. Aiszkhülosz írásainak középpontjában a morális és vallási értékek állnak. Drámái többnyire jóval pozitívabban érnek véget, mint a „tragikus triász” másik két képviselőjének (Euripidész, Szophoklész) munkái. Ennek jó példája az Oreszteia-trilógia, melynek első és második darabja ugyan tragikus véggel zárul, ám a harmadik rész feloldja a tragédiát. Ókori adatok szerint 90 drámát írt. Ebből 6 teljes egészében fennmaradt, cím szerint ismerünk 74-et, ezekből kisebb-nagyobb töredékek maradtak ránk. Aiszkhülosz életében összesen 13 színpadi versenyen aratott győzelmet. Tragédiái:
Oltalomkereső, Perzsák, Leláncolt Prométheusz, Oreszteia (egyetlen görög trilógia, amely fennmaradt): Agamemnón, Áldozatvivők, Eumeniszek
Heten Théba ellen
Euripidész i.e. 480–406 görög tragédiaköltő; a három nagy görög tragédiaköltő egyike. Már életében szenvedélyes viták gyűrűztek körülötte: akadtak lelkes hívei éppúgy, mint olyanok, akik kigúnyolták korában újszerű művészetét (mint például Arisztophanész). Hiába volt azonban a hivatalos kritika, az athéniak buzgó látogatói voltak az Euripidész-daraboknak, ókori források tanúsága szerint maga Szophoklész is nagyra becsülte őt. Darabjai nem csak Hellász-szerte, hanem a tengeren túli görög településeken is rendre sikert arattak, s a szicíliai hadjárat (i. e. 415–413) alatt nem egy fogoly görög jobbíthatott helyzetén, ha fogvatartóinak Euripidészt szavalt. Egyes ókori adatok szerint 23 tetralógiát, azaz 92 darabot írt, s közülük 18 maradt ránk. Euripidész mindent átalakított, az elődei által feldolgozott tárgyakat újra feldolgozta. Az isteneket és hősöket „lehúzta” a földre, és olyannak jellemezte az embert, amilyen. Tragédiái:
Alkésztisz, Medeia, Heraklidák, Hippolütosz, Andromakhé, Hekabé, Az esdeklők (vagy Oltalomkeresők), Az őrjöngő Héraklész, Ión, Trójai nők, Elektra, Heléna, Iphigenia a tauruszok között, Phoinikiai (föníciai) nők, Oresztész, Iphigenia Auliszban, Bacchánsnők, Küklópsz
Szophoklész i.e. 496–406 görög drámaíró és tragédiaköltő. Korában újszerűnek számított verselési formája, főként azzal ragadta meg nézői figyelmét, hogy bátran és lendületesen ábrázolta kora aktuális politikai problémáit, és hősében Athénnak, a tengeri szövetség fejének kulturális küldetését dicsőítette. A 90 esztendőt megélt Szophoklész munkásságában érte el a görög tragédiaköltészet a tetőpontját. Több mint 120 darabot írt, hét tragédiája közül 3-
Philoktétész, Trakhiszi nők, Elektra, Oidipusz király, Antigone, Aiász, Oidipusz Kolonoszban
Arisztophanész i.e. 450-385 görög költő. Az antik komédiaköltészet legnagyobb alakja. Legkorábbi ránk maradt műve az „Akharnész” (Az akharnabéliek). Leghíresebb komédiája a „Lüszisztraté”, amelyben a nők, Spártaiak és athéniak egyaránt addig nem engedik magukhoz férjeiket, amíg azok békét nem kötnek egymással. Legnagyobb ókori sikerét a „Batrakhoi” (Békák) című darabbal aratta, cselekménye: Euripidész és Szophoklész halálával elárvul a tragédia színpada, s Dionüszosz isten leszáll az alvilágba, hogy a régi vagy az új művészet nagy képviselőjét, Aiszkhüloszt vagy Euripidészt visszahozza.
Fennmaradt művei:
Lovagok, Felhők, Darázsok, Béke, Az akharnabéliek, Madarak, Békák, Lüszisztraté, Nők ünnepe, Nőuralom, Plutos
A drámai versenyek:
Athénban már a Kr. e. V. századtól minden év tavaszán drámai versenyeket rendeztek. Ezeken általában három tragédia- és öt komédiaköltő mérte össze tehetségét. A tragédiaköltők három tragédiával s egy közbeékelt szatírjátékkal nevezhettek be a versenyre, míg a komédiaszerzőknek csak egy darabját adták elő. A drámai versenyek győztesei állami tisztségeket és magas anyagi juttatásokat is kaphattak jutalomként.
Szophoklész: Antigone
A dráma Thébai városában, a királyi palota előtt játszódik. Antigoné elmondja húgának, Iszménének Kreon kegyetlen parancsát: halott testvéreik közül a várost védő Eteoklészt nagy pompával eltemettette, Polüneikésztől azonban megtagadta a végtisztességet, és megtiltotta, hogy bárki megsirassa, mert a Thébait ostromló argosziak oldalán harcolt. Antigoné elszánta magát, hogy eltemeti másik fivérét is, próbálja húgát is meggyőzni. Iszméné azonban fél a következményektől, nem mer szembeszegülni a király parancsával. Antigoné és Iszméné távoztával a kar Thébai ostromáról, a győzelemről énekel. Oidipusz két fiúgyermeke egymás kezétől esett el a harcban. Megjelenik az új király, Kreón, és az aggok tanácsa előtt beszél a terveiről.
Ismerteti a karral döntését Polüneikészről. Érvelése során kifejti, hogy a köz érdekét tartja szem előtt. Aki parancsát mégis megszegné, halállal lakol. Egy őr érkezik ekkor futva, és elmondja, hogy valaki homokkal hintette be a holttestet, így adva meg neki a végtisztességet. Kreón először meglepődik, hogy akadt ilyen vakmerő férfi, majd elönti a düh, hogy máris szembeszegültek akaratával. Haragját az őrre zúdítja, őt is halállal fenyegeti, ha a tettest elő nem keríti. Visszatér az őr, Antigonét kíséri. Elmondja Kreónnak, hogy a holttestnél tetten érték. Antigoné büszkén elvállalja tettét. Szerinte Kreón parancsa nem olyan erős, mint az istenek íratlan törvénye, nem gyűlölheti fivérét. Kreón a tekintélyén eset csorbát erővel próbálja kiköszörülni. Nemcsak Antigonéra mond halálos ítéletet, hanem húgára Iszménére is, aki bátran nővére mellé állna, de Antigoné nem engedi, hogy sorsot vállaljon vele. Iszméné szándéka tiszta, de Antigoné elutasítja azt, aki csak szavakban szeret. Iszméné figyelmezteti Kreónt, hogy saját fiának menyasszonyára mond halált, ha Antigonét megbünteti. Kreón mindkettejüket elviteti, és elvonul a királyi palotába. Fia, Haimón érkezik most, s Kreón neki fejti ki halálos ítéletének terveit, engedelmességre szólítja, majd arról beszél, hogy nem másíthatja meg a nép előtt a szavát. Ha egy rokon megbonthatja a rendet, és tettét nem követi büntetés, akkor mit merhet az, aki nem rokon? Haimón a nép véleményére hivatkozva arra kéri apját, engedjen, ne büntesse meg Antigonét, hiszen édestestvérét temette el. Kreón hajthatatlan, nem hallgat a fiatalabb tanácsára, sőt Haimónt vádolja azzal, hogy pártolja a bűnöst. Haimón öngyilkossági tervére céloz, amikor azt mondja: ,,Mást is megöl halála, hogyha meghal ő!’’ Kreón azonban fenyegetésnek érti szavait. Haimón nem várja meg, hogy Antigonét előtte végezzék ki. Kreón úgy dönt, hogy Iszménét elengedi, Antigonét azonban sziklabörtönbe záratja. Antigonét elővezetik a palotából, nász helyett a halál várja. Gyászdalt énekel, saját sorsáról és szerelméről szól.
Treisziász a vak madárjós érkezik. Kreón kérdéseire elmondja, hogy ellenkezik az istenek akaratával, ha nem temeti el Polüneikészt. A király azonban makacsan kitart döntése mellett, a jóst vádolja meg haszonleséssel, mire Teiresziász kimondja a végzetes jóslatot: Kreónnak fiát kell majd elveszítenie, házát pedig nők és férfiak sírása fogja megtölteni.
A jós távoztával a király a karvezetőhöz fordul, mert tudja, hogy hiába hadakozna, a jövendőt el nem kerülheti. Félelmében megmásítja döntését, végre enged, parancsot ad Polüneikész eltemetésére, és Antigoné sziklabörtönéhez indul, hogy megbocsásson a lánynak.
Hírnök érkezik, és a kar kérdéseire felelve Haimón haláláról szól. Eüridikének elmondja a színpadon kívül történt eseményeket: Polüneikészt eltemették, de Antigoné sziklabörtönéhez érve jajszót hallottak, a leány öngyilkos lett. Haimónt is ott találták, menyasszonyát siratta. A lány saját övével felkötötte magát. Haimón Kreónra támadt, majd mikor az elmenekült, kardját magába döfte, s meghalt. Eüridiké a palotába rohan. Ekkor Kreón érkezik vissza, karjában hozza fia holttestét. Kreón gyászát újabb hírnök szakítja meg, feltárulnak a palota kapui, és láthatóvá válik Eüridiké holtteste, kardot döfött magába. A királyt az újabb haláleset végképp lesújtja, összeomlik, s már csak a halála óráját várja.
Szerkezete:
1.Expozíció: (Prologosz, Parodosz) Két törvény áll egymással szemben: az istenek és a király, Kreon parancsa, törvénye. Antigoné - el akarja temetni a fivérét, Kreon - tiltja a temetést. Ez a konfliktus kiváltó oka. (Itt még nem áll nővére mellett Iszméné).
2. Bonyodalom:(4 epeiszodion, 4 sztaszimon 1 kommosz alkotja): A drámai harc kiéleződik - két törekvés küzd egymás ellen; - Kreón parancsa: Tilos temetni. - Az őr közli, jelképesen bár, de eltemették a holttestet. - Ekkor hangzik fel a kar leghíresebb dala: a Himnusz az emberről - "Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb..." - Tetten érik Antigonét. Tekintélyét bizonyítván Kreon halálra ítéli Antigonét, és a vétlen Iszménét is - Ez az első késleltető jelenet. - Most már Iszméné is vállalná Antigoné tettét - Majd Antigoné jegyese, a király fia Haimón is megkísérli apját jobb belátásra téríteni. - Második késleltető jelenet. De Kreón hibát hibára halmoz. - A kar az ártatlanul meghaltakról énekel.
3. Tetőpont: Válság ( az 5. epeiszodion): - Teiresziász, a vak jós lép színre. - Ez a 3. késleltető jelenet. Kéri a királyt, tegye jóvá a tévedését, feltárja előtte a vészterhes jövőt. - Az elvakult király előbb összeesküvéssel vádolja a jóst, majd meginog, kétségbeesik.
4. Sorsfordulat: Kreon visszavonja korábban kiadott parancsát, és megpróbálja megállítani a végzetet.
5. Kifejlet: Katasztrófa (kommosz, exodosz): - Kreón elkésett Antigoné, Haimón, majd Eurüdiké, a királyné is halott. - A király összeroppan a fájdalom súlya alatt. Tragikus vég.
Antigone jelleme:
Alakját a szerző háromszoros jellemkontraszttal emelte ki: - Iszméné gyávasága, kisszerűsége; - az őr közömbössége; - a kar túl sokáig tartó lojalitása. Rendkívül erős jellem, rendíthetetlen. Az ősi törvényesség, a testvéri szeretet jegyében cselekszik, s ezzel tudatosan vállalja a királyi törvény megszegéséért járó büntetést. Tetteivel (Haimón és a kar is céloz rá) a nép egyetért, szimpatizál vele, mégis egyedül van, mert a testvéri szeretet parancsát egyedül ő tartja olyan értéknek, mely az életénél is drágább. Iszméné végül kész volna ugyan áldozatot vállalni, de döntésének fő oka a félelem, hogy Antigoné tette által ő magára marad. Haimón is eldobja az életét, de nem az isteni törvények betartásáért, hanem szerelmeséért. Ezek alapján Antigoné tragikus hős, átlagon felül emelkedő rendkívüli jellem. Bukása ellentmondásos érzelmeket kelt bennünk (ez az érzés a katarzis): - halála megrendítő, erkölcsi nagysága felemelő, a féltés, az együttérzés, a szánalom összekapcsolódik; - úgy érezzük, helyesen döntött, hiszen az emberiség, erkölcs, lelkiismeret ősi parancsának engedelmeskedett.
Kreón jelleme:
A város érdekeire hivatkozik, de csak saját tekintélyének megőrzését tartja fontosnak, zsarnoki hatalomvágy mozgatja. Törvénye szemben áll az isteni törvényekkel - úgy véli, magát ezek fölé emelheti. Érzéketlen a testvéri szeretet, a szerelem, a rokoni kapcsolatok iránt. Rögeszméje, hogy a hatalma ellen tör mindenki. Bukása nem a tragikus hősé, hanem jogos büntetés (hibái következményeinek tudatával kell élnie).
Szophoklész nagy művésze a tragédia szerkezeti felépítésének: már az elején érezteti az összeütközés bekövetkeztét. Művészi tudatossága főleg a jellemek megalkotásában tűnik ki.
Szophoklész Antigonéja az európai dráma egy sajátos típusát képviseli. Ez a tragédia egyetlen konfliktus köré épül: két, egymás ellen feszülő akarat összeütközését ábrázolja. A főszereplő rendszerint olyan erkölcsi elveket képvisel, amelyeknek igazságát az adott korban mindenki elismeri. Drámai szituáció, drámai harc. A főszereplő, sorsától függetlenül, általában eléri, amit akar: az ellenfél által létrehozott szituáció megszűnik, s ezután helyreáll az erkölcsi világrend. A drámai cselekmény arra kényszeríti a nézőt, hogy válasszon a színpadon felkínált magatartásformák közül. Az író szinte sugalmazza a helyes döntést a jellemek milyensége által, de állásfoglalása nem mindig egyértelmű és nem menti fel a nézőt a döntés felelőssége alól.
Forrás: http://gorogdrama.netlap.net/
Görög dráma , dráma sajátosságai, tragédia szerkezete, hármasegység fogalma
2007. december 16, vasárnap
A görög dráma kialakulása
A görög dráma kialakulása vallásos szertartásokhoz, elsősorban Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódott (Dionüszosz a bor és a szerelem istene.).
A kardalból és az istentiszteleti táncokból született. Az első lépés a dráma felé az volt, hogy a karvezető kivált a kórusból, az isten oltárához lépve elmondott egy s mást, mire a kar énekkel válaszolt.
Először Kr.e.535-ben egyesítették a táncot és a kardalokat, majd minden évben bemutattak ilyeneket. Ekkoriban a kardalok és dialógusok váltakozásaiból épült fel minden színpadi mű. Ebből fejlődött ki a tragédia. A görög dráma különleges helyet foglal el, hiszen a társadalom és a művészet egyforma magasságban találkozik benne. A dráma virágkorát Periklész idejére élte. A cselekmény eleinte nem volt fontos, szerepe csak később értékelődött fel. A kórus szerepe emellett már az első időkben is óriási, amely nem szavalt, hanem énekelt. A tulajdonképpeni főszereplő a kórus volt, hiszen a közösséget testesítette meg. Később két, majd három színész jelent meg a színpadon és az ő párbeszédük már bonyolult cselekménysor megjelenítésére adott lehetőséget.
Megváltozott a dráma tárgya is: Dionüszosz helyét egy idő után a trójai, mükénéi, thébai mondakör hősei foglalták el. Fontos szerepe volt a kórusnak a szerkezeti tagolásban: a felvonásoknak megfelelő részeket választották el egymástól.
A dráma már érdekelte az átlagpolgárt is, előadásra járni egyébként állampolgári jog és – kötelesség volt. Mivel az ünnepségeken hatalmas tömeg vett részt, a színházát is ennek megfelelően alakították ki. Az előadás egész nap tartott, a nap folyamán 3 drámaíró 3 drámát mutatott be. Domboldalra épített, félkör alakú, lépcsőzetesen emelt padsorokat képeztek ki a nézők számára, melyeken kb. 20-30 ezer ember foglalhatott helyet. A nézőteret egy 10-
A görög tragédiák szereplői álarcban játszottak, melyek a legfontosabb jellemvonásokat emelték ki. A maszkok tették lehetővé azt is, hogy a néhány női szerepet férfiak játszák el. Mivel az álarc fix volt, a mondanivalót gesztikulációval valamint hanglejtéssel fejezték ki. A tragikus hős csak hosszú, gazdagon díszített jelmezben játszott. A színház a görög szellemi életnek nemcsak egyik lényeges központja lett, hanem az állam rendkívül fontos nevelő intézménye is: az athéni demokrácia erkölcsi-politikai eszméit sugározta.
A drámának mint műnemnek vannak sajátosságai:
- Eseménysort ábrázol, de ezeket nem elmeséli, hanem monológokban és dialógusokban fejezi ki.
- Előadás módja: jelen idejű
- Alapszituáció van benne, amely a szereplőket drámai harcra készteti.
- Sorsfordulatot mutat be.
- Cselekménye sűrített nem tér ki minden részletre.
- Alapjellegzetessége a konfliktus.
- Nyelvezete tömör.
- Színpadra szánt alkotás.
- Hiányzik belőle a szereplők jellemzése, ezt a konfliktus fejezi ki.
- A megjelenítés eszközei (maga a szó, hogy dráma = megjelenítést jelent) az akció és a színházi beszéd.
- A dráma mint műnem kettő műfajjal rendelkezik ez a: tragédia és a komédia.
A klasszikus tragédiák szerkezeti egységei:
- prologosz, megnyitó, a főhős monológja vagy két színész dialógusa,
- parodosz, az első kardal,
- sztaszimon, “álló-dal”,
- epeiszodion, párbeszédes rész, két teljes kardal között van,
- exodosz, az utolsó kardalt követő dialogikus rész,
- exodikon, elvonulás közben énekelt rövid kardal,
- kommosz, a szereplők és a kar közötti lírai dialógus.
Tragédia:
A tragédia esztétikai minősége a tragikum. A tragikum hírtelen értékvesztést jelent valamilyen pozitív ember, vagy eszme elbukik és ez által értékpusztulás következik be. A tragédia végén vagy a főhős, vagy annak ellensége lelkileg összeomlik. A tragédia fő alakja a tragikus hős, aki nagy formátumú ember is drámai küzdelemben bukik el.
Komédia:
A komédia esztétikai minősége a komikum. A fő szereplő nevetségessé válik, vagy azért, mert nevetséges jellemvonásai vannak, vagy azért, mert nevetséges helyzetekbe kerül. A komédia nézője felszabadult lesz és a rosszat, a helytelent kineveti.
Az ókorban a tragédia volt népszerűbb és a nézőnek katarzis élményt nyújtott.
A hármasegység fogalma:
- tér – idő – cselekmény
- a dráma cselekménye egy helyszínen játszódik,
- szűk időhatárok (ált. 24 óra, max. 48),
- cselekmény: egységes és zárt.
A színjátszás története
A színház kialakulásának és műfajainak jellegzetességei
Az alábbiakban nem egy átfogó és részletes színháztörténetet akarunk nyújtani, hanem csak néhány kiemelkedő színháztörténeti jelentőségű eseményt szeretnénk ismertetni!!!
Zeusz lányai, a művészeteket és a tudományokat képviselő kilenc múzsa közül az ókori ábrázolásokon kettő tart álarcot kezében: Thalia és Melpomené. Az első a komédia múzsája, a második a tragédiáé. Az egyik álarc vidám, a mosolygó, a másikon szomorúság ül. A kettő együtt tökéletesen kifejezi mindazt, amit a közönség évezredek óta a színházban keres: a nevetést és a sírást. A mai napig a színházat ez a két álarc szimbolizálja. (Hegedűs Géza - Pukánszkyné - Staud: A színfalak között)
Szakirodalom feldolgozása: Peter Simhandl: Színháztörténet, Helikon Kiadó, 1998.
A színjátszás - amely először Kr.e. 1500 körül az ősi Egyiptomban ezer évvel később az európai ókorban, ennek letűnte után pedig a Távol-Keleten figyelhető meg - a mágikus rítusokból ered. Az álatoknak öltözött táncoló embereket ábrázoló kőkorszaki barlangrajzokat e rítusok képi ábrázolásának kell tekintenünk. A természeti környezet az ember számára áttekinthetetlen volt; önálló akarattal felruházott lényt látott be, amelyen felül kell kerekednie. Mágikus rítusokkal igyekezett megfékezni az eső vagy a tenger démonait. Mindebben jelentős szerephez jutott az arc és a test álcázása, mint a saját én "kioltásának", a transz és az extázis állapotába való átmenetnek, az önmagából való kilépésének eszköze.
A görög színház és színjátszás
A görög dráma Kr. e. 5. században volt az irodalom vezető műneme. A görög dráma eredete vallásos szertartásokhoz, elsősorban Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódik. A szőlőművelés, a bor és a mámor istenének egy évben több vidám, zajos ünnepe is volt. A városokban január végén ötven ifjúból álló kórus az isten oltára előtt kardalokat, dithüramboszokat adott elő, és ezekben Dionüszösz sorsát énekelték meg. Az első lépés a dráma felé az volt, hogy a Dionüszöszt megszemélyesítő karvezető kivált a kórusból. Az első színész felléptetése Thepszisz nevéhez fűződik. Ezt Aiszkhülosz emelte kettőre, Szophoklész háromra és a díszletet is bevezette. A színházi rendszerint domboldalra épített félkör alakú, lépcsőzetesen emelkedő padsorokból állt. Közepén volt az orchestra, vagyis a tánctér. A színházi előadások kora reggel kezdődtek, a szegény polgároknak az államoknak megtérítette a jegy árát. A színészek álarcot hordtak, és a női szerepeket is férfiak alakítottak.
A görög tragédia kialakulása, virágzása és letűnése mindössze egyetlen évszázadon belül zajlott le. A híres tragikus triász, Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész. A három szerzőtől összesen harminchárom dráma maradt fenn a mintegy ezer drámához mérten.
A görög színház fejlődéséről Arisztotelész Poétikája szolgáltatja a legfontosabb tudnivalókat. Ebben a művében írja le az ún. hármas egység szabályát (hely, idő, cselekmény egysége), azaz a drámának egy helyszínen, egy napon belül csak egy eseménysoron zajlódhat le.
Forrás: http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/24het/kommunikacio/komm24.html
A görög színház eredet és felépítése
- Fedetlen volt napfényvilágítás
- Nincs elszigetelve a külvilágtól
- A nézők fentről látják, az istenekkel egy szintben
- A főhős jó döntést hozzon, ha rosszat, akkor tragédia
- Katarzis→ megtisztulás (elbőgés érzése)
- Nem jellemek játszanak
- A színészek gólyalábakon mozogtak (kothornosz)
- Kevés színpadi mozgás
- Peplon: lepel, a jelmez
- Maszkot visel
- Sztentor: tölcsér, hangosító
- Aki eltévesztette a darabot halál
- A dráma jelen idejű
- Dionüszosz kultusz: felvonulás, életének eljátszása, szent állata a kecske, tragédia: kecskeének
- Az athéni demokrácia idején
- Cél: példa értékű nevelési módszer
- Az író maga is játszott
- A kar általános igazságot fogalmaz meg
- A tragédia következményeit mutatja be
- Kommosz: a kar és a színész közötti beszéd (panaszdal)--
Görög színház
-
--
I.e. V.szd-ban a dráma lett a görög irodalom vezető műneme. Kialakulása a vallásos szertartásokhoz kapcsolódik, elsősorban Dionüszosz ünnepeihez. A színház rendszerint domboldalra épített, félkör alakú, ahol lépcsőzetesen emelkedő padsorokat képeztek ki a nézők számára. A színház közepén egy kerek vagy félkör alakú tér helyezkedett el. Ez volt az orkhésztra, ide vonult a kórus. A valamivel magasabb színpad keskeny volt, alig fért el rajta 2-3 szereplő. A színpad mögött díszes épület állt, előtte pedig oszlopsor.
A színházi előadások reggel kezdődtek természetes világítás mellett. Belépődíjat kellett fizetni. A vélemény kinyilvánítása a nézőtéren az előadás közben történt. A színészek álarcot hordtak, így a női szereplőket is férfiak alakították. A színházaknak kitűnő akusztikájuk volt. A színházi előadás összetett látványosságot nyújtott. Ének, tánc, zenekíséret, díszlet együttesen jelent meg a nézők előtt.
A dráma az irodalom harmadik műneme. Eseménysort ábrázol, amit az alakok párbeszédéből, dialógusaiból és a magánbeszédeiből, monológjaiból ismerünk meg. A hős általában drámai harcra kényszerül. Sorsfordulatot mutat be legtöbbször. Konfliktusok, az egymással ellentétben álló színészek kapcsolata áll a középpontban. A dráma színpadra szánt alkotás.
Tragédia: egy olyan értékszerkezet, melyben hirtelen nagy értékpusztulás következik be. A tragikus hős többnyire pozitív erkölcsi értékeket képvisel, céljaiért vállalja a harcot. Általában az ellenséggel való küzdelemben bukik el, és így lesz tragikus hős.
A dráma a görög irodalomvezető műneme. A szatírdráma vagy szatírjáték minden bizonnyal Dionüszosz dicsőítését kellett tartalmaznia. Egyetlen megmaradt szatírdráma Euripidész Küklopsz című alkotása. A szatírok Dionüszosz kíséretébe tartozó félig állati külsejű, kecskelábú emberek voltak. A szatírdráma oldott hangvételű, könnyed műfaj.
A dialógus egyszerre visszafelé és előre viszi a cselekményt. Felidézi azt, ami volt, és sodorja a főhősöket addig a pontig, ahol drámájuk véget ér.
A kórus (kar) énekel (kardal). A kardal a kórus által énekelt, színdarab alá egyfajta aláfestés.
Prologosz alkotja az expozíciót, vagyis a bevezető részt, melyben az író megismertet az előzményekkel.
Exodosz a végkifejtés, a katasztrófa. Az események viharos gyorsasággal peregnek.
A komédia a dráma műnemébe tartozó műfaj. A komikum olyan értékszerkezet, melyben értékhiány képződik, vagy értékvesztés következik be. A komédia hősei átlagos emberek, kisszerű hősök. Valószerűtlen fordulat, cselszövés, véletlenek összjátékának áldozatai, de a megoldás mindig szerencsés kimenetelű. A komikumnak azt a fajtáját, mely a szereplő jelleméből következik, jellemkomikumnak nevezzük.
A megtévesztésen vagy félreértésen alapuló helyzet, melyben a komikus hős csapdába kerül, helyzetkomikumnak nevezzük.
Katarzisnak nevezzük a testet-lelket formáló, megrendítő hatást.
Forrás: 11p4o.uw.hu/tetelek/Magyar/5Agorogszinhaz.doc
